Ashrak.hu BDSM Közösség - Ingyenes regisztrációEgész idő alatt ettől féltem. Tudtam, a külsőségekből fogsz ítélni, és ez egyértelműen ellenem szólt, mindent bevetettél, de nem volt merevedésem. Viszont tudtam, ez nem rajtad múlott és bizonyos értelemben, nem is rajtam. Agyban élveztem a dolgot, de a testem nem akart engedelmeskedni.

Hülye helyzet volt és féltem, vége az egésznek. Képtelen lettem volna ezt akkor elmagyarázni. Szerencsére erre nem tartottál igényt, talán, mert tényleg élvezted a játékot és akkor már volt valami más is közöttünk. Attól féltem, elzavarsz, de nem ez történt, folytattad a játékot, felvettél egy tűt.
Szerző: Gábor(w)

Az elitéltek hétvégéje 

Eltelt megint egy hét, minden a szokásos mederben folydogált, kivéve a hétfőn megbüntetett három nőt és férfit, akik napokig csak hason fekve tudtak feküdni, aludni. Persze ne feledkezzünk meg a “Durva” fegyőrnőről sem, aki a nem kellő tisztítás miatt a bikacsökkel kapott, aminek a nyomai sokkal nehezebben múltak el. (azóta is puha pamut-bugyit hordott, hogy az egyenruha ne súrlódjon a sebes fenekéhez) Ráadásul a férje is kérdőre vonta a ritkán előforduló együttlétük alkalmából. Szerencsére kellően felizgatta a csíkos-dudoros fenék, ami még jót is tett a szexuális együttlétüknek, mivel négykézlábra állítva a látvány okozta izgalom a szokásosnál sokkal nagyobb gerjedelmet keltett benne…..

Szerző: Marcus

A teljes történet az Ashrak.hu BDSM Közösségi oldalon olvasható bejelentkezés után.

Ha még nem vagy tagunk regisztrálj ingyen Közösségünkbe

A lány egész nap a pult mögött volt, már csak ő volt a kocsmában. Egész nap vidám volt, a zenére rázta a csípőjét, és széles mosollyal jutalmazott mindenkit. Lassan záróra, már pakolgatott, a vendégek elmentek, talán a rossz időjárás miatt is ürült ki hamarább a helyiség. Az asztalokat takarította mikor három férfi lépett be. Az első rögtön elé lépett és egy hatalmas pofont adott neki, megtántorodott és neki esett egy asztalnak. Csak azért nem esett keresztül rajta, mert elkapták a hajánál fogva és visszarántották. Utána a hajánál fogva a raktárba vonszolták. Most először érezte, hogy a hosszú fekete haja mekkora fájdalmat tud okozni mikor megragadják.

Szerző: Rob74

A teljes történet az Ashrak.hu BDSM Közösségi oldalon olvasható bejelentkezés után.

Ha még nem vagy tagunk regisztrálj ingyen Közösségünkbe

(A Popsipirosító című pornoerotikus kisregény sorozat 1. része)

Edit bő tíz perccel később jött vissza a szobába, kezében hozva összehajtogatott ingét és farmerját. Ékszereit, óráját levette, gondolom a retikülbe süllyesztette őket. Világosbarna bőrén hófehér, testre simuló alsóneműt viselt, méghozzá roppant elegánsat. Értek egy kicsit a női ruhákhoz, így könnyen meg tudtam állapítani, hogy a holmija drága, márkás darab volt. Mai vendégem nem egy csóró lakótelepi nőszemély lehet, ha ilyen holmii vannak, és még arra is telik neki…

Szerző: Ram Agile

A teljes történet az Ashrak.hu BDSM Közösségi oldalon olvasható bejelentkezés után.

Ha még nem vagy tagunk regisztrálj ingyen Közösségünkbe

Végre beszállhattam az autóba. Már most is fáradt voltam, de még előttem volt 200 km. A gondolataim a körül keringtek, hogy végre kiérjek ebből a szörnyű városból. A forgalom sűrű, az utcák ismeretlenek és ráadásul a kivilágítás ellenére is sötéteknek tűnnek. A másnaposság ízét még mindig érzem a számban, annak ellenére, hogy a legutolsó felest már fél napja döntöttem le. Kiértem és elhagytam az utolsó lámpákat is. Ez némiképp megnyugtatott, mert …

Szerző: hiperbola

A teljes történet az Ashrak.hu BDSM Közösségi oldalon olvasható bejelentkezés után.

Ha még nem vagy tagunk regisztrálj ingyen Közösségünkbe

Keana teste megfeszült, ahogy a lába alól eltűnt a talaj, teljes súlya most a csuklóit húzta, azokat pedig a plafonról leengedett csörlőre erősített bilincsek. Keményen a húsba vágott a vaskos bőrszíj, de ő némán tűrte. Mezítelen testét vérrel mosdatták le, a szeme láttára legyilkolt ártatlan szűz lányok vörös lelkét vödrökbe gyűjtötték a vérpadról és hanyagul ráborították. Még meleg volt, ahogy végigcsurgott tökéletes testén. Rövid, fekete haja csimbókokban a fejéhez tapadt, mellein csöpögött a még friss életvíz, de másutt már alvadt bordó, repedezett réteget képzett a bőrén. Akár egy démon a pokolból, úgy nézett ki, vagy inkább egy bukott angyal a pokolból. Fekete szárnyain a tollakat is összetapasztotta a rengeteg vér, legalább 5 adagot kapott, amihez jó 50 lányt mészárolt le a sátáni alak.

Szerző: Blooddove

A teljes történet az Ashrak.hu BDSM Közösségi oldalon olvasható bejelentkezés után.

Ha még nem vagy tagunk regisztrálj ingyen Közösségünkbe

© 2012 Ashrak Közösség Suffusion theme by Sayontan Sinha